Fehér Béla fergeteges regényében a jelen és a múlt, a hétköznapi és a különleges, a valóságos és a természetfeletti szférák gabalyodnak össze. „Mert az idő nem úgy megyen, hogy a múltból halad toronyiránt egyenesen, hanem csigásan kanyarog, tekereg, vagyis úgy fonódik előre, hogy vissza-visszatér, belekapdos abba, ami már eltelt, de abba is, ami majd eztán jön” – hangzik el a regény egyik fejezetében, Putto elbeszélésében. Ugyanilyen csigavonalban fonódik az idő a fergeteges regényben.
A vastavai Sárga Pipacs vendégfogadó környékén a Zöldvendéglő című filmet forgatják: a stáb tagjai egyszerre próbálnak haladni a munkájukkal és eligazodni kusza magánéletükben. Ugyanez a fogadó nemzedékekkel ezelőtt a Nyugat íróinak biztosított kikapcsolódást, Kosztolányi, Ady, Móricz vagy épp Babits kúrálta itt magát. Mi az, ami összeköti a múltat és a jelent? Sikerrel járhat-e Berettyó Gyula, az őrült helytörténész megszállott kutatása, aki szerint a Sárga Pipacs voltaképpen átjáró a levegőn túli világba, amelyen keresztül az ördögök bármikor megkísérthetnek minket?
