Kecel, 2024. április 10. 15.00
Fontos, hogy közös történelmünk dokumentumait együtt őrizzük, s ha módunkban áll,
magániratainkkal gyarapítsuk is azokat. A gyűjtőköri napon lehetőség van történeti értékű
iratok felajánlására, vagy az eredeti megtartásával digitális másolat közgyűjteménybe adására.
A Magyar Nemzeti Levéltár tagintézményei tematikusan gyűjtik a magánszemélyek, családok
őrizetében lévő forrásokat. A gyűjtőköri napon az előzetes (és a levéltár céljainak megfelelő,
ugyanakkor elegendő tájékoztatást nyújtó) felhívás alapján a programra elhozott iratokat a
levéltárosok áttekintik, a fényképeken az érintett személyeket, helyszíneket igyekeznek
azonosítani. Ebben várjuk a dokumentumokat behozó személyek hatékony együttműködését is!
Amennyiben az állampolgárok a birtokukban levő maradandó értékű iratokat átadják a
levéltárnak, azok a gyűjteménybe kerülnek (a beadó digitális másolatot kap). Abban az esetben,
ha érzelmileg kötődnek az iratokhoz, és nem szeretnék azt levéltári őrizetbe adni, de
hozzájárulnak, hogy azok a történelmi közkincs részei legyenek, akkor a levéltár munkatársai
digitalizálják, és csak e-másolatban őrzi meg a levéltár.
A gyűjtőköri nap felhívja a lakosság figyelmét a birtokukban lévő iratok közösségi értékeire, a
levéltári gyűjtő- és archiváló munka fontosságára, ugyanakkor élő kapcsolatot teremt az
állampolgár és az intézmény között, ami a jövőbeli együttműködést is megalapozhatja. Az
archívumok gyarapítása valamennyi állampolgár közös munkája lehet, s mindenki részesülhet
annak értékeiből: fontos, hogy közös történelmünk dokumentumait együtt őrizzük, s ha
módunkban áll, gyarapítsuk is azokat. A gyűjtőköri nap tematikusan is szervezhető, vagy akár
a térségben nevezetes személyhez, eseményhez kötődő évfordulóhoz, ünnephez is kapcsolható.
„Tárd fel lakókörnyezeted, családod írott forrásait, gyűjts hozzá történeteket, kerülj be a történelembe.” A levéltárak tematikusan gyűjtik az ilyen típusú forrásokat is. A Magyar Nemzeti Levéltár azonosítja az érintett személyeket, helyszíneket. Amennyiben az állampolgárok a birtokukban levő maradandó értékű iratokat átadják a levéltárnak, úgy az átveszi azokat. Abban az esetben, ha érzelmileg kötődnek a dokumentumokhoz, digitalizálják azokat, és csak e-másolatban őrzi meg a Magyar Nemzeti Levéltár.